Sándor Anikó: Pillangó a vállamon: A Buenos Aires-i kaland
A Buenos Aires-i hőségben olvad a jégpáncél, amelybe évekkel
ezelőtt zártam magam, szégyenemben, amiért már nem vagyok fiatal. Éjjel-nappal
tangózom! A testemen rég nem látott izmok rajzolódnak ki újra, az arcomról
eltűnt a keménység, amellyel egész életemben azt üzengettem a világnak, hogy
erős vagyok. Ha világosabban akarom kifejezni, amit érzek, hát tessék: én itt
boldog vagyok! Megengedem magamnak, amit azelőtt soha: követem a férfit,
megadóan és feltétel nélkül. Táncolok, érzek, azaz élek! Pár hét alatt
fokozatosan hántotta le rólam a rétegeket ez a város. Eleinte csak a meleg:
levettem a zárt, hosszú ujjú ruhát, és felvettem egy ujjatlan, mélyen
dekoltáltat; majd jött a meglepetés, hogy tetszem, így, ahogy vagyok! Bátran
érezhetem magam megint szépnek, amiről otthon már leszoktam. Túl az ötvenen,
ujjatlan ruhában, szarkalábakkal a szemem alatt, itt-ott egy kis hurkával a derekamon
- ezen a helyen NŐ vagyok a férfiak szemének tükrében. Buenos Airesben az élet
újra felkért egy táncra…
Megjegyzések
Megjegyzés küldése