Kedves Olvasóink!

Köszöntjük a könyvtár könyvajánló blogján.

Itt olvashatják a könyvtár ajánlásait.

Mi és olvasóink kíváncsiak vagyunk az Ön véleményére is. Ha tetszett egy könyv, és megosztaná velünk ezt az élményt, megteheti az Olvasóink ajánlják részen!

2015. augusztus 27., csütörtök

Andrzej Sapkowski: Vaják - Tündevér


Az emberek, törpök, manók és tündék több mint száz esztendőn keresztül éltek békében egymás mellett. De ennek a békének vége, és a fajok ismét egymás ellen – és maguk ellen – harcolnak.
Ebben a viharos időben születik egy gyermek, akire a világ összes vajákja várt. Ciri a Cintrai Nőstényoroszlán, Calanthe királyné unokája. Különös hatalmakkal és még különösebb sorssal van megáldva, mert egy jövendölés Lángnak hívja őt: lángnak, amely örökre megváltoztatja a világot – jó vagy rossz irányba…
Ríviai Geralt, a vaják magával viszi Cirit a vajákok központjába, de Ciri egyáltalán nem hasonlít a többi tanítványhoz. Nem kell keresztülmenjen az átlagos vajákok számára a természetfeletti képességek eléréséhez szükséges mutációkon, amelyek gyakran kiirtják az érzelmeket és az emberi érzékenységet. Ciri valami egészen egyedülálló.
Ahogy a politikai helyzet egyre baljóslatúbbá válik, és a háború fenyegetése szinte már kézzel fogható a vidéken, Ciri megtanulja a hatalmát azok támogatására használni, akik szembeszállnak a gonosszal. De több segítségre van szüksége, mint amennyit a vajákok adhatnak neki: amint Geralt és ő elhagyják a vajákok központját, olyasvalaki veszi üldözőbe őket, aki pontosan érti a prófécia tartalmát – és pontosan tudja, mire képes Ciri.
Lehet, hogy Geralt ezúttal ellenfelére akad?
Andrzej Sapkowski: Vaják 1. (Az utolsó kívánság)

Ismert mítoszokból és mondákból ihletet merítve Sapkowski művészi formába önti kard és mágia központú történeteit. Geraltról szóló történetei bővelkednek lélegzetelállító kalandokban, fanyar humorban, szenvedélyes szerelemben és rejtelmes sorsokban, miközben görbe tükröt tartanak modern életünk elé, és a Közép-Európára oly jellemző cinizmustól sem mentesek.
Sapkowski hőse nem a fantasykre oly jellemző Conan-féle tesztoszterontól csöpögő agresszív macsó figura. Harcos és mágus, ki a fantáziavilág erkölcsi és természeti egyensúlya felett őrködik. Az ismerős, de mégis kifordított történetekben strigákkal küzd, átkokat tör meg vagy konfliktusokat próbál elsimítani – megfelelő fizetség ellenében. Geralt egy két részes novelláskötet és egy öt kötetes saga hőse.
Jilly Cooper: Riválisok

Jilly Cooper a nagysikerű Lovasok után, a Cotswoldi Krónikák második regényében a televízió-csatornák kulisszái mögé kalauzol bennünket. Mi az, ami a néző számára örök titok marad? Sikerül-e Lord Baddinghamnek megtartania a Corinium Televízió jogát, vagy egy másik konzorcium kapja meg? A döntés évében Cotchester városában és környékén felpezsdül az élet – vagy inkább elszabadul a pokol? – forrnak az indulatok, az ádáz küzdelem a helyiek magánéletét is felforgatja. 
A Lovasokból már ismert Rupert Campbell-Black újra feltűnik a színen: frissen vált, kicsapongó életén mit sem változtatott és sportminiszteri feladatait igyekszik ellátni. Vajon ezúttal talál-e magának valakit, aki megszelídíti és a léha playboy-ból tisztes férjet farag? 
Új szereplők is felbukkannak Cotswold vidékén: Cameron Cook, a fékezhetetlen „vadmacska” egyenesen Amerikából érkezik, hogy a coriniumban produceri feladatokat lásson el, Decian O'Harát, az ír sztárriportert pedig a BBC-től sikerült elhalásznia a cégnek. Találkozásuk nem zökkenőmentes, pedig a csatorna számára létkérdés, hogy ezt a két markáns személyiséget valahogyan összecsiszolják… 
Jilly Cooper regényéből most sem hiányozhat a romantikus angol tájak és a brit főrendek bonyodalmas szerelmi viszonyainak leírása, amelyet az ellenállhatatlanul szórakoztató írónő most is számos ágyjelenettel tűzdelt meg.
Jilly Cooper: Póló
(Rutschire krónikák 3.)

Rick France-Lynch hatalmas birtokán csinos feleségével és kisfiával tengeri pazar életét. Ricky mindemellett a pólópályák vitathatatlan királya kilencgólos hendikeppel. S ha ez sem volna elég, magáénak tudhatja a tizennégy éves Perdita Macleod határtalan csodálatát és imádatát. 
Jilly Cooper, a népszerű Lovasok és Riválisok után, a Ruthshire Krónikák harmadik regényében a lovaspólósok fényűző, pénzben dúskáló világába vezeti be az olvasót. Az izgalmas meccseket a világ legcsábítóbb tájain élvezhetjük: elrepülünk Argentína színpompás lankáira, a floridai Palm Beach homokos tengerpartjára, Deauville-ba, a Calvados-vidék kapujába, a francia Riviérára, de nem maradnak ki az angol királyi és a kaliforniai pólópályák sem. 
Egy nap azonban Ricky élete gyökeresen megváltozik. Már semmi más nem érdekli, csak hogy visszaszerezze feleségét – miközben Perdita ugyanilyen makacs harcot folytat, hogy megszerezze Rickyt. 
Ahogy azt már Jilly Coopertől megszoktuk, a hős szerelmeseknek még sok mindenen és mindenkin kell átmenniük, hogy végre maguk is rájöjjenek, ki az, akit nekik rendelt a sors.
Akinek tetszett a Lovasok és a Riválisok, az nem fog csalódni a Pólóban sem. Sok régi ismerős bukkan fel újra, hogy az ő életüket is nyomon követhessük, mint például a megszelídült Rupert Campbell-Black, a méltóságos Bas Baddingham vagy Cameron Cook.
Carina Bartsch: Cseresznyepiros nyár
(Cseresznyepiros nyár 1.)


Nem létezik olyan lány, aki elfelejtené, milyen is volt az első szerelem ezt senki sem tudja jobban, mint Emely. Hét év után találkozik ismét Elyas-szal, a jó megjelenésű, kedves, és világítóan türkizzöld szemű sráccal. Legjobb barátnőjének bátyja, aki már egyszer teljesen összezavarta az életét, és ezeket a sebeket még mindig mélyen magában hordozza. Emely teljes szívéből utálja őt. Sokkal inkább a rejtélyes, e-maileket író Lucára irányítja a figyelmét, aki az érzékeny és romantikus üzeneteivel megérinti a szívét. A két férfi különböző irányba tereli Emelyt, akinek el kell döntenie, melyik közülük, aki megmutatja neki az igazi énjét. 
De vajon tényleg beleszerethet valaki egy ismeretlenbe, vagy jár egy második esély az első szerelmednek?
Jilly Cooper: Appassionata
(Rutschire krónikák 5.)


Jilly Cooper Ruthshire Krónikáinak ötödik része az Apassionata. Abigail Rosen, a fiatal hegedűvirtuóz éppen egy sikertelen öngyilkossági kísérleten van túl, amikor karrierje váratlanul fellendül: Londonba repül, hogy a férfiak világában ő is érvényesülhessen, a legjobb karmester akar lenni a világon. Törekvéseivel azonban a Férjszelídítőből megismert maestro, Roberto Rannaldini útját keresztezi, és ez nem sok jót jelent… Ahogy azt megszokhattuk, a történetben szerelem és ármány kéz a kézben jár, mindezt Jilly Cooper legújabb regénye sok-sok klasszikus zenével fűszerezi…
Jilly Cooper: A férjszelídítő
(Rutschire krónikák 4.)


Hát lehetséges, hogy valaki még vonzóbb, csábítóbb és kívánatosabb legyen, mint Rupert Campbell-Black? Nos, Lysander Hawkley olyan természetes adottságokkal rendelkezik, amelyekkel még Rupert sem tudja felvenni a versenyt… Lysander egy tehetős magániskola igazgatójának legkisebb és egyben legléhűtőbb fia, s mivel nem képes megtartani egyetlen állást sem, folyton úszik az adósságban. A férfi egy nap különös karrierbe kezd: milliomos férjek visszaszerzésében nyújt segítő kezet! Addig-addig udvarol az elárvult feleségeknek, míg tévelygő férjük szeme fel nem pattan, s őrült féltékenységgel vissza nem rohannak boldog asszonyukhoz… A Ruthshire Krónikák negyedik epizódjában színre lép Roberto Rannaldini, a világhírű karmester, a Ruthshire megyei Paradise kiskirálya, vérbeli Casanova. Rannaldini körül csak egyetlen csúnyácska nő akad, fiatal és duci felesége, Kitty. Mivel Lysander egy kóborkutyát sem tud az útszélen hagyni, úgy dönt, hogy Kitty-t is meg kell mentenie… A lovak világa, a lóversenyzés és a zenei élet kulisszái csodálatos környezetet teremtenek a szövevényes és izgalmakban bővelkedő történethez!
Susan Westbrook: Öt tibeti jóga

Az öt tibeti jógagyakorlat és a hozzájuk tartozó mantrák hozzásegítenek ahhoz, hogy elengedjük gondolkodá­sunk és viselkedésünk negatív mintáit. A könyv élveze­tes és praktikus útmutató a magasztos ideákhoz, és ki­taposott ösvényre invitál a személyiség átalakításában. 
A könyv célja, hogy segítse az olvasót a mély önma­gunkba nézés bátor tettében, hogy segítsen tudatosan áttekinteni az életünket, illetve hogy teljesebb életet él­hessünk a nagyobb hála és öröm jegyében. 
Az öt tibeti jógagyakorlat jelmondata: Formáld a tested, és alakítsd át az életed! A gyakorlatok növelik a fizikai állóképességet, a hozzájuk tartozó mantrák pedig pozi­tív hatást gyakorolnak az elmére és a szellemre. Mivel a világ folyamatos áramlásban van – akár készen állunk rá, akár nem –, sokszor vagyunk kénytelenek átalakulni. A jól megalapozott és fejlesztő gyakorlatok segítségével szörfözhetünk az élet hullámain, ahelyett, hogy magá­val vonszolna a változás.
Karen Pryor: Ne lődd le a kutyát

„Karen Pryor egy úttörő… Bárki, aki eredményesebb szeretne lenni a gyermeknevelésben, tanításban, vagy a saját viselkedésének irányításában hasznosnak fogja találni ezt a könyvet.” – B. F. Skinner 
Miért kellene parancsolni, ha meg is lehet kérni? Ez a könyv az együttműködés alapiskolája! Minden befektetés, amit a figyelemre fordítok, sokszorosan megtérül. Íme egy zseniális mű, arról hogyan legyünk hatékonyak a környezetünkben élő emberekkel és más barátainkkal! Szülőknek, tanároknak, menedzsereknek, beosztottaknak, főnököknek és politikusoknak kötelező!” – Korom Gábor, a Neked Ugatok! c. könyv szerzője, a Tükör Módszer alapítója 
„Karen Pryor elmagyarázza, miért mond oly gyakran csődöt a büntetés, amikor megpróbálunk megváltoztatni egy embert, és szemlélteti, hogy az adott esetben mi az, ami valóban működik. Ez a könyv többet fog tenni az emberi kapcsolatokért, mint a legtöbb jóhiszemű, ámde megbízhatatlan buzdító beszéd arról, hogy szeressük felebarátainkat, vagy fejlesszük önmagunkat. Karen megmutatja, hogyan jussunk el a szándéktól a megvalósításig.” – Carol Tavris, Ph.D, A Düh című könyv szerzője
Hadnagy Attila: Karintia

"Karintia, a szomszédos Ausztria legdélebbi tartománya régóta számos szépséggel csábítja a magyar utazókat. Kiadónk több évtizedes hiányt pótolva készítette el sok tekintetben újszerű, sok hasznos térképet és több, mit 200 látványos, színes fényképet tartalmazó útikalauzát. 
A tartomány és hazánk történelme már a 15. században, Mátyás király nyugati hódításai nyomán összekapcsolódott, majd a közös államalakulat, a Monarchia idejében még szorosabbá vált. Közös történelmünk végül az I. világháború öldöklő hegyi csatáiban ért véget. 
Karintia az uniós tagság előtt is kedvelt úticélja volt a magyar turistáknak, de az utóbbi évtizedben meglepően sok hazánkfia kereste fel e hegyekben, szép fekvésű és fürdésre alkalmas tavakban, hangulatos kisvárosokban egyaránt gazdag tartományt. 
Útikönyvünk természetesen csak egy részét tudja bemutatni a látnivalóknak és szokásoknak, de reméljük, a személyes élményeken alapuló leírás, a számos káprázatos fénykép felkelti sok későbbi utazó vágyát e terület felfedezésére, amely nyáron és télen egyformán vonzó arcát mutatja felénk." (a Kiadó)
Pál Ferenc: A magánytól az összetartozás

A magányosság korunk egyik jellemző és fájdalmas problémája. Nagy szenvedést jelent, ha egyedül vagyunk, miközben vágyakozunk egy társ után, aki megbecsül, mellettünk áll, akivel kölcsönösen számíthatunk egymásra. Egy család után, amelyben megélhetjük az elégedett, bensőséges összetartozás élményét.
Magányosak természetesen nemcsak akkor lehetünk, ha egyedül vagyunk, de társkapcsolatban élve is, amely azonban nem úgy alakul, ahogy reméltük. 
Szerelmesek voltunk, lángolt köztünk a szenvedély – ma unatkozunk, elhidegültünk egymástól. A kezdeti időkben minden ment magától – most akkor sem, ha megfeszülünk. Egykor úgy éreztük, a társunk mindene vagyunk – most semmibe vesz, talán meg is csal. Azt hittük, vele könnyebb lesz az élet – most nehezebb, mint valaha. Hogyan történhetett ez velünk? Jó volna együtt leélni az életünket, miközben ez mind kevésbé látszik reális célnak – körülöttünk is egyre többen válnak.
Úgy tűnik – mint annyi minden más – válságban van a párkapcsolat és a család is. Mintha a nagyszüleinknek jobban ment volna mindez… Nekünk miért nem?
Hajdan megannyi külső erőforrás szilárdította meg és tartotta egyben a társkapcsolatokat. Ezek kényszert is jelentettek, de kétségkívül érdekeltté tették a házasfeleket, hogy megpróbáljanak együtt élni akár az elégedetlenségükkel együtt is, vagy igyekezzenek többet tenni az elégedettségükért. Mára a külső összetartó erők, főleg a külső kényszerítő hatások szinte teljesen megszűntek, ha tehát hosszú távon akarjuk megőrizni a kapcsolatunkat, szükségesnek látszik a belső kapaszkodók és erőforrások fölfedezése, kimunkálása.
A segítő szakma sokat tud arról, hogy nehéz helyzetekben hogyan cselekedhetünk hatékonyan a kapcsolatunkért, és miként kerülhetjük el a felesleges buktatókat. Ezek az információk, eszközök azonban nem élnek eléggé a köztudatban, miközben szükségünk lenne rájuk. Azzal a vággyal és céllal írtam meg ezt a könyvet, hogy akik szeretnének elégedett és tartós kapcsolatban élni, minél több hasznos információt és ösztönzést kaphassanak a megvalósításához, hiszen jóval több lehetőség áll rendelkezésünkre, mint gondolnánk!
Nail Leonard: Zúzógép

A nap, amikor Finn Maguire felfedezi az apja holttestét, addigi sivár élete a feje tetejére áll. A gyilkosság első számú gyanúsítottjaként Finnnek versenyt kell futnia az idővel, hogy tisztázza magát és kiderítse, ki gyűlölte az apját annyira, hogy megölje. Miközben felforgatja a brutális és mocskos londoni alvilágot a keresett válaszokért, Finnek egyre több sötét családi titokkal és veszéllyel kell szembenéznie. Meg kell tanulnia, hogy azoktól az emberektől számíthat a legnagyobb pofonokra, akikben leginkább megbízott…
A szürke ötven árnyalata szerzőjének férje, Niall Leonard a tizenéveseknek írta a krimisorozatot. A regény a sorozat első része.
Diane Chamberlain: Titkok örvénye

Ez a félbeszakadt levél az egyetlen nyom, amelyből Tara és Emerson kiindulhat legjobb barátnőjük, Noelle öngyilkosságának okait kutatva. Minden, amit tudtak róla – szülésznői hivatása, bátor kiállása az igaz ügyek mellett, családja és barátai iránt érzett szeretete –, olyan ember benyomását keltette, aki ragaszkodik az élethez. Miért választotta mégis a halált? 
Túl sok mindenről nem tudtak. 
A levél és egy szívszaggató titok felfedésével a két nő lassan rájön, hogy valójában mégsem ismerték jól Noelle-t, s miközben egyre inkább kirajzolódik előttük bonyolult személyisége, szerelemmel, árulással, részvéttel és csalással is szembesülniük kell.

Harlan Coben: Hiányzol

Kat Donovan, a New York-i rendőrség nyomozónője egy népszerű internetes társkereső oldalon böngészik, amikor megakad a szeme egy profilképen: a fotóról egykori barátja, Jeff néz vissza rá, aki összetörte a szívét, és akivel tizennyolc éve találkozott utoljára… Kat hirtelen úgy érzi, elérkezett a pillanat, hogy lezárja a múltat, amikor azonban megpróbálja felvenni a kapcsolatot a férfival, reményei pillanatok alatt szertefoszlanak, és helyüket sötét gyanú, majd a rettegés veszi át. A nyomozónő ugyanis egy borzalmas összeesküvés nyomaira bukkan, amelyben lelketlen szörnyetegek cserkészik be és pusztítják el a áldozataikat. Kat az ügy megszállottja lesz, és a nyomozás során egész korábbi élete új megvilágításba kerül. Eközben egyre nagyobb veszélyben forog, és ahhoz, hogy megmeneküljön, a sötétség legmélyebb bugyraiba kell alászállnia. És maga sem tudja, visszatér-e valaha…
Cynthia Ellingsen: Hab a tortán

Három nő, három generáció, három döntéshelyzet. A problémák közös forrása pedig – természetesen a férfiak. JUNE, a cserfes nagyi a helyi madzsongklubban köszörüli nyelvét a barátnői kör tagjain, és néhai férje halála óta hallani sem akar férfiemberről. A rendezett életet élő KRISTINE sóvárogva gondol a férjével eltöltött fiatal évekre, akivel éppen egy életközepi válság kellős közepén vannak. 
A tornacipős CHLOE nagy tudatossággal tervezi jövendő pszichológus karrierjét, amiben nincs helye esküvőnek – még csak az kéne…! A három grácia együtt botladozik egy rokonuk szabadtéri esküvőjére a Michigan-tó homokdűnéi között, és a véletlen úgy hozza, hogy az elhajított menyasszonyi csokor egyszerre landol mindhármuk kezében. Azonban a férfiakkal baj van… June szomszédjának szép lugasa beárnyékolja a nő életét, Kristine férjének lelkét komoly titok nyomja, Chloe jóképű pszichológiatanára pedig csődöt mond saját gyereke nevelését illetően. 
Hogy mi sülhet ki mindebből? Ezt meséli el Cynthia Ellingsen humoros bestsellere, amelyben nincs hiány szakításból, esküvőből, szerelemből és váratlan fordulatokból.
Emma Donoghue: Érzékek tánca

Emma Donoghue filmszerűen pergő regényének alaptörténete egy gyilkossági eset: az 1870-es évekbeli San Franciscóban lelőttek egy fiatal nőt, s a gyilkost nem sikerült kézre keríteni…
1876 nyarán egész San Francisco a hőségtől szenved, ráadásul himlőjárvány tizedeli a lakosságot. Blanche Beunon, a varázslatos szépségű francia bártáncosnő ezekben a napokban barátkozik össze az ugyancsak francia bevándorló Jenny Bonnet-val. A férfiruhában járó Jenny fékezhetetlen szabadságvágya és megalkuvást nem tűrő természete megbabonázza Blanche-t, s hatására úgy dönt, elhagyja szeretőjét, akit addig ő tartott el.
A két nő egy San Francisco közeli településen húzza meg magát, mígnem egyik este az ablakon át valaki lelövi Jennyt. Blanche kétségbeesetten próbál a gyilkos nyomára bukkanni. Helyzetét súlyosbítja, hogy egykori szeretője mindenéből kiforgatta, és egyéves fiukat is elrabolta. Miközben Blanche elszántan küzd a gyermekéért és az igazság kiderítéséért, Jenny nehéz terhekkel teli múltját is megismeri. Vajon ki és miért ölte meg a szókimondó Jennyt?
A bohém alakokkal teli, bevándorlók színes forgatagától nyüzsgő San Francisco szinte megelevenedik a regény lapjain. A lebujok mámoros éjszakai forgataga azonban csak díszlet, mely mögött ott lappang a nyomor és a kiszolgáltatottság. Hogyan boldogulhat ebben a világban, s miként szerezhet érvényt az igazságnak egy egyedülálló nő?
Kathy Reichs: Csont és bőr
(Temperance Brennan 2.)

A kissé tüskés modorú dr. Brennan törvényszéki patológus éppen egy XIX. században elhunyt apáca földi maradványainak kihantolását végzi Montrealban, amikor tűzesethez riasztják. Porig égett egy családi ház. A szakértők gázrobbanásra gyanakodnak. 
A romok között több holttestet találnak, s a maradványok vizsgálata közben nem egy gyanús körülmény felmerül. Például a tűz fellobbanása előtt miért lőtték agyon az egyik áldozatot, egy hetvenéves hölgyet? Egyáltalán, kié a ház? Miért nem elérhető a tulajdonosa? 
Megindul a nyomozás, s nem sokra rá előkerül egy iszonyatosan megcsonkított fiatal nő holtteste is. 
Tempe megszállottan dolgozik – bizonyos nyomok rituális gyilkosságra utalnak. 
Egyetemista lányok tűnnek el nyomtalanul, akiknek az ismerősei nem hajlandók segíteni a rendőröknek. Miért olyan riadtak, és ki félemlítette meg őket? 
A szálak Dél-Karolinába vezetnek, ahol hasonló esetek történtek. A szövevényes bűntény felderítése során Tempe is nemegyszer veszélybe kerül, ráadásul kissé kelekótya húga miatt is aggódnia kell, aki váratlanul megjelenik nála… 
A népszerű írónő, Kathy Reichs művei ihlették a nagy sikerű Dr. Csont című televíziós sorozatot.

Victoria Fox: Csábítások szigete

Üdvözlünk a Paradicsomban! Csak a gazdagok kapnak meghívót, és csak a legerősebbek élik túl…
Vajon a földi mennyország ez, vagy az ördög játszótere?
Hírnév.
Pénz.
Siker.
Lori akarja, Aurorát tönkreteszi, Stevie pedig mindezeket a legjobb barátai kárára birtokolja.
Az igazát kereső három nő akaratlanul a Csábítások szigetén köt ki, ahol olyan döbbenetes és kegyetlen titkokat tárnak fel, amelyek mindannyiukat sokkolják. És nincs visszaút.
Készen állsz rá, hogy elmeséljük a történetet? A sziget az egyetlen dolgot ígéri, amelyet nem lehet pénzzel megvenni – ám a csillogó víztükör sötét titkokat rejt, amelyeknek bizony pusztító erejük van, és amelyek feltárásáért nagy árat kell fizetni.
Brenda Joyce: Az ígéret
(de Warenne-dinasztia 13.)

Alexi de Warenne egy alkalommal rekordidő alatt teszi meg hajóján az utat Kínából hazafelé, ám öröme hamar szertefoszlik. A dicsőséges visszatértét ünneplő fogadáson elbűvölő gyerekkori barátnője, Elysse O'Neill flörtölni kezd Alexi tengerésztársával, amivel láthatóan őt akarja büntetni hosszú távolléte miatt. Később rajtakapja a párt, amint Elysse kétségbeesetten szabadulni próbál a férfi karjából, s bekövetkezik a tragédia. Alexi napokon belül feleségül veszi a lányt, hogy megmentse a becsületét, de nyomban el is hagyja, hogy új életet kezdjen. 
Elysse de Warenne a londoni társaság kedvelt alakja szellemességével, kecsességével, bájával, de mindvégig nyomában jár a pletyka, miszerint nem más, mint egy oltár előtt faképnél hagyott feleség. Senki előtt nem fedi fel az igazságot, hogy már hat éve nem látta a férjét, és hogy valójában el sem hálták a házasságot. Amikor aztán Alexi váratlanul visszatér Angliába, Elysse minden tőle telhetőt elkövet, hogy elnyerje a szívét és kivívja a helyét az életében.

2015. augusztus 24., hétfő

Mary Kay Andrews: Az élet virágos oldala

A szép jövő előtt álló virágkötőnek, Cara Kryziknek minden esélye megvan, hogy sikert arasson egy olyan nagyszabású esküvő virágcsodáival. Ez a megbízás biztosítja majd, hogy ezentúl őt kérjék fel a savannah-i előkelő társaság esküvőinek díszítésére. Közben azonban úgy érzi, hogy minden igyekezete ellenére, az élete összeomlik körülötte. Cara szigorú apja folyamatosan megkérdőjelezi lánya üzleti rátermettségét, valaki ellopja Cara kutyáját, az üzlet hűtője elromlik, és tönkremennek a legközelebbi esküvőre rendelt – kisebb vagyont érő – gyönyörű virágai. 
Cara úgy gondolja, hogy minden problémája megoldódik, ha sikerre tudja vinni a fényűző Trapnell-Strayhorn-esküvőt. Csakhogy a hat hét múlva esedékes nász menyasszonya furcsán viselkedik (még egy menyasszonyhoz képest is). Amikor a frigy létrejötte is veszélybe kerül, Carának kell megmentenie a helyzetet, és végig kell gondolnia, hogy valójában miben is hisz. A szerelemben? A saját erejében? És egyáltalán érdemes-e megpróbálni menteni a reménytelen dolgokat? 
Az élet virágos oldala végül mindenki számára több jelentést kap. Mary Kay Andrews sajátos szellemességgel és a részletekre kiterjedő éleslátásával megírt regénye nem maradhat ki az olvasmányai közül.
Patricia Cornwell: A Scarpetta-faktor

Dr. Kay Scarpetta a New York-i Igazságügyi Orvosszakértői Intézet kórboncnoka. Éppen egy kocogás közben meggyilkolt fiatal lány ügyén dolgozik, miközben a várost egy híres milliomosnő, Hannah Starr rejtélyes eltűnése is izgalomban tartja. Amikor a CNN élő műsorában Scarpettát felhívja a férje, Benton Wesley egyik korábbi pszichiátriai betege, drámai események sorozata veszi kezdetét, és Kay Scarpetta élete is veszélybe kerül. Úgy tűnik, a gyilkosság és az eltűnési ügy kapcsolódnak egymáshoz, s igencsak közelről érintik Scarpettát és a szeretteit.
A Scarpetta-regények ismerős szereplőinek – a számítógépzseni Lucy Farinellinek, a szikrázóan okos ügyésznőnek, Jamie Bergernek, valamint a vad és kiszámíthatatlan Pete Marino nyomozónak – ezúttal is szövevényes bűnügyek láncolatát kell megoldaniuk a feszített tempójú, izgalmas krimiben. Lehet, hogy a megoldás kulcsa ezúttal a makulátlan főhősök múltjában keresendő? És a média figyelő tekintete mindenütt jelen van…
Mark Frost: A Paladin-prófécia
Paladin-prófécia 1.

A Fantasztikus négyes forgatókönyvírójának és a Twin Peaks alkotójának izgalmas, új kalandsorozata, amely mesterien ötvözi a rejtélyt, a vérfagyasztó kalandokat és a természetfelettit.
Will West mindent megtesz azért, hogy ne tűnjön ki kortársai közül. Szülei kérésére közepesen tanul, és a terepfutók között is a középmezőnybe tartozik. De egyszer hibázik: egy országos szintfelmérőt mindenkinél jobb eredménnyel teljesít. Így aztán csábító ajánlatot kap egy elitiskolától… és fekete autós férfiak követik. Amikor váratlanul elveszíti a szüleit, menekülnie kell az iskolából. Lassacskán felfedezi, milyen hihetetlen fizikai és mentális képességekkel rendelkezik, és rájön, hogy mindez valahogy összefügg titáni erők évezredes harcával.
Mark Frost olyan bestsellerek írója, mint a The Greatest Game Ever Played (A legnagyobb játék), a Sötét szövetség és a The Six Messiahs (A hat Messiás). Az elismert sorozat, a Zsarublues meghozta számára az Írók Céhének díját és az Emmy-jelölést. Ő volt az ABC legendás sorozatának, a Twin Peaksnek egyik alkotója, majd 2005-ben a Walt Disney Studios The Greatest Game Ever Played című filmjének forgatókönyvírója és producere is. Mark Los Angeles és New York állam északi része között ingázik feleségével és fiával.
Philippa Gregory: A király átka

Egy szép és becsvágyó nő története − és egy igaz szerelemé.
Plantagenet Margitot (avagy Margaret Pole-t) rokoni szálak fűzik az uralkodó Tudor-házhoz, de Artúr walesi herceg és Aragóniai Katalin tanácsosaként mindezt titkolnia kell. Artúr váratlan halálát követően Katalin − férje utolsó akaratának megfelelően − hozzámegy VIII. Henrikhez. Margaret továbbra is Katalin királyné legfőbb bizalmasa marad, de az udvarban betöltött pozícióját mind Boleyn Anna felbukkanása, mind a Tudor-ház egyre valószínűbb bukása veszélyezteti. Hiába befolyásos és szent életű, Margaretnek választani kell: hűséget fogad a zsarnok királynak, vagy imádott királynéja mellett marad, és ezzel beteljesíti a Tudor-átkot…
Bagi Iván: A hűség árvája

Bagi Iván tavaly megjelent Csak szeretet legyen! című önéletrajzi könyvével úgy érzi lezárta a múltat. Mostani, szépirodalmi válogatáskötete személyes hangvételű fiktív történetekben fogalmazza meg az élet alapvető tapasztalatait. A szerző szándékai azonban túlmutatnak az irodalmi ambíciókon: küldetésének tartja, hogy hasson, hogy írásai segítséget, reményt és feloldozást adjanak olvasóinak, és megváltoztassák a negatív beállítottságokat. 
A hűség árvái Bagi Iván nyolcadik könyve, a kötet írásai tizenkét év munkájának terméséből álltak össze. 
"Nem dobhatnak a mély vízbe, ott születtem. 
Talán azért halnak meg az emberek, hogy a másvilágról megértsék azokat, akiket nem szerettek." 
„Itt vagy bennem, Mama! Próbáljuk meg így is. Nem szégyen botorkálni, kitapogatni, merre menjek, merre lehetsz. Ott vagy a hűségben, a túlélésben, a beájulás csodájában, a vidám hangulatokban, a szerelemben, a három testvéremben, az ételek ízében, azokéban, akik tudják jól, hogy harmincnyolc éves koromban én is megszületek. Ember leszek, és viszem végre valamire.”
Bán Mór (Bán János): Yedikule- A héttorony ostroma
(Kárpáthia 5.)

A végítélet utáni világ metropolisza, Sztambul fölé hét gigászi torony magasodik. Itt, a fellegek közt él Saraf al Arun szultán, a birodalom ura, s vigyázza a behatolóktól a Yedikule titokzatos tornyait. A lázadók flottája azonban mindent elsöprő támadást intéz a Héttorony oszlopai ellen. Az ütközet alatt egy Hor-pap által vezetett gálya köt ki a Yedikule függőkertjeinél. De vajon mit keres a gálya fedélzetén három halálra ítélt emberi lény: egy gyptomi kalóz, egy kazavadnai boszorkány s egy nomád asszony? S mi lehet az a cél, ami miatt a csuklyás idegen útnak ereszti őket a tornyok labirintusában, ahol a biztosnak tűnő halál vár rájuk?
Kathy Reichs: Végzetes utazás
Temperance Brennan 4.

A Dr. Csont-sorozat rajongói bizonyára kiéhezetten várják már dr. Temperance Brennan törvényszéki orvosszakértő legújabb nyomozását. A New York Times- bestseller kötet most először olvasható magyar nyelven.
Amikor lezuhan egy repülő Észak-Karolina hegyei között, Tempe Brennan is részt vesz az eset feltárásában és az áldozatok maradványainak azonosításában. Csakhogy egy erdei tisztáson olyan emberi lábfejre bukkan, amely sejtése szerint nem a gépről került oda. Mivel felfedezése több környékbeli számára súlyos következményekkel járhat, szakmailag meghurcolják, hogy így tartsák távol a helyszíntől. Őt azonban nem lehet csak úgy félreállítani. Vaslogikával és végtelen türelemmel vizsgálja a vidéket jó ideje sújtó szörnyű gyilkosságokból származó maradványokat… Ahogy a szálak egyre nagyobb hatalmú emberekhez vezetnek, egyre komolyabb fenyegetésekkel kell szembenéznie, ő mégis folytatja a nyomozást. Szerencsére a döbbenetes igazság kiderítésében olyan segítőtársai akadnak, mint a szívdöglesztő Andrew Ryan nyomozóhadnagy és Boyd, a kölcsönkapott csaucsau, akinek a szimata több detektívével ér fel…
Kathy Reichs most is mesteri kézzel bonyolítja a vérfagyasztó cselekményt, elegáns, szellemes prózája nem hiába tette világhírűvé az írónőnek is nagyszerű törvényszéki orvosszakértő nevét.
Agatha Christie: Sors-rejtekajtó

Valaki azt mondta, a szakács csinált valami buta galibát. Gyűszűvirágot vitt a házba spenót helyett.
Tommy és Tuppence megöregedett. Másra sem vágynak, mint egy kellemes házra és egy nagy kertre, ahol gyerekeiket és unokáikat vendégül láthatják. De a házban, amit vásároltak, Tuppence titkos üzenetet talál egy régi gyerekkönyvben: Mary Jordan nem természetes halált halt. Szokott módján azonnal beleveti magát a rejtélybe, és nem nyugszik, amíg ki nem deríti, ki volt Mary Jordan, és miben halt meg. Magával rántja Tommyt is, és az sem állítja le, amikor az élete veszélybe kerül. Még szerencse, hogy ott van Hannibal, az úrnőjét minden körülmények között megvédő terrier…
A kötet más fordításban, más kiadónál Agatha Christie: A Sors kapuja címen már megjelent.
John Green: Papírvárosok

Quentin Jacobsen egész életét azzal töltötte, hogy távolról csodálta a hihetetlenül kalandvágyó Margo Roth Spiegelmant. Így aztán, amikor a lány nindzsának öltözve kinyitja Quentin ablakát, bemászik rajta az életébe, és magával invitálja egy nagy fantáziával kitervelt bosszúhadjáratra, a fiú vele tart. 
Egész éjszakás kalandjuk után új nap veszi kezdetét, s amikor Q megérkezik az iskolába, megtudja, hogy a mindig is enigmatikus Margo ezúttal valódi rejtéllyé lett. Hamarosan kiderül azonban, hogy vannak bizonyos nyomok, amelyek felderítése csak rá vár. Ezzel olyan csapongó kaland veszi kezdetét, amelynek során minél közelebb kerül, annál kevesebb tárul fel előtte a lányból, akiről azt hitte, jól ismeri. 
A Printz-díjat elnyerő John Green azzal a ragyogó szellemességgel és izzó érzelmi őszinteséggel tér vissza, amely olvasók egy egész új generációját hozta lázba.
Belinda Alexandra: Zafír égbolt

A szerelem hatalmasabb, mint a háború. Egy gyönyörű és céltudatos nő azonban mindkettőt elveszíti. Története megoldatlan rejtély maradt… egészen mostanáig.
2000: Az orosz-ukrán határ melletti erdőben egy második világháborús harci repülőgép roncsaira bukkannak. Úgy tűnik, a fák között Natalija Azarova ászpilóta – aki legtöbbször úgy nézett ki, akár egy pin-up lány – repülője és maradványai hevernek. A nő sorsát azonban továbbra is homály fedi. A Kreml állítása szerint német kém volt, aki megrendezte a saját halálát. A szerelme, Valentyin Orlov tábornok viszont sosem adta fel, hogy megcáfolja a szovjet propaganda állítását: kitartóan hisz Natalija hűségében. 
Lily, a fiatal ausztrál nő – aki egy szörnyű tragédiát követően orosz családjának hazájába utazik – Moszkvában próbál felejteni és tovább élni az életét. Őt is lenyűgözi Natalija története, és amikor találkozik egy idős nővel, aki azt állítja, hogy ismeri a pletykák mögött rejlő igazságot, Lily mindenképpen utána akar járni a rejtélynek.
Ebben a történetben titkok és hazugságok, a halhatatlan szerelem és egy végzetes árulás mutatja be a borzalmakkal teli második világháborús időszakot, mely visszavonhatatlanul összefonódik a jelennel és a reménnyel. Letehetetlen olvasmány.
Colleen Hoover: Losing hope - Reményvesztett
(Hopeless 2.)

Colleen Hoover, New York Times sikerlistás szerző valósággal megbabonázta olvasóit a Hopeless-szel. A történet egy hányatott sorsú lányról, Skyról szól, aki összetalálkozik rég elvesztett gyermekkori barátjával, Dean Holderrel. A fiú segít a sokkoló családi múlt feltárásában, így Sky végre elcsitíthatja magában a mély sebet hagyó emlékeket és érzéseket. 
A Hopeless Sky szemszögéből mutatta be az eseményeket, a Losing Hope pedig bepillantást enged Dean Holder történetébe, akit régóta kísért a kislány elvesztése. Úgy érzi, kudarcot vallott, amiért nem tudta őt megmenteni. Holder életét beárnyékolja a megbánás és a bűntudat. Sohasem hagyott fel Sky keresésével, mert úgy érzi: ha megtalálná, tovább tudna lépni végre. Arra viszont nem számított, hogy a találkozás pillanata még kínzóbb fájdalmat hoz. 
Holder a Losing Hope-ban meséli el, hogy a tizenhárom évvel korábbi események miként hatottak az ő és családja életére, s hogyan lett magányos küldetés számára a lány megmentése. A végleges gyógyulást azonban csak a Sky iránt érzett szerelem hozhatja el…
Jennifer Probst: Keresd a tökéletest - Szerelmi gyakorlatok haladóknak
(Keresd... 2.)

Az egyre népszerűbb házasságközvetítő remekül működik Verilyben, és Kennedy Ash hihetetlenül eredményesen végzi munkáját. Álomrandikat szervez, keze között még a legfélénkebb ügyfelek is kivirulnak, és sosem retten vissza a nehézségektől még akkor sem, amikor jelentkezik nála Nate Ellison Raymond Dunkle, aki atomtudós és mérhetetlenül ellenszenves ember. Kennedy megfogadja, hogy átformálja ezt a szörnyeteget, és a férfiból lesz a legjobb parti Verilyben. Bár Kennedy magabiztosságot és szexuális vonzerőt sugároz, zavaros múltja miatt tele van bizonytalansággal. Amikor rájön, hogy benne és Nate-ben rengeteg a közös, és tökéletes párt alkothatnának, vajon képes-e hallgatni a szívére? Vagy félelmei miatt a partvonalra kényszerül, és onnan kell figyelnie, hogy Nate megtalálja a szerelmet valaki mással?
Bán Mór (Bán János): Jég és vér
Kárpáthia 0,5.

Kán Morgare, a nomád törzsek futára kockázatos küldetésre indult. A Világvégfal közvetlen szomszédságában húzódó Ugor Jégbirodalom kagánjához tart, titkos megbízással. Ám a küldetés veszélybe kerül, amikor Petersburg közelében a futár belekeveredik egy véres, helyi háborúba. Az izsori nagyhercegség ostrom alatt áll, a sztrelec felkelők sorra foglalják el városait, kikötőit. Kán visszautasítja, hogy segítséget nyújtson a nagyherceg bajba jutott családjának, mert veszélybe sodorná küldetését. A felgyorsuló események néhány nap múlva Izsor utolsó erődjéhez, Narva várához sodorják, ahol maroknyi védősereg néz szembe a Hor-papok által feltüzelt, százötvenezres ostromló haddal…
Rachel Joyce: Ellopott pillanat

Byron Hemmings hétköznapi reggelre ébred: iskolai egyenruhája a szék hátán hever, a húga veszekszik vele a reggelinél, odalentről hallja anyja cipőjének kopogását a konyhából. Amikor aztán hármasban elindulnak otthonról, és a tavaszi reggel sűrű párája veszi körbe őket, minden megváltozik. Csak egyetlen szörnyű pillanat, és valami olyan váratlan dolog történik, hogy Byron egész élete kizökken. Az édesanyja mintha észre sem venné, de a tizenkét éves Byron érti, hogy attól a pillanattól fogva már semmi nem lehet ugyanaz. Mi történt, és ki az oka? Napok, hetek telnek el, és Byron tökéletes világa megrázkódik. A szüleiben nem bízhat, ezért legjobb barátjával, Jamesszel szövetkezik, és a két fiú tervet kovácsol…
Kathy Reichs: Csupasz csontok 6.
(Temperace Brennan 6.)

 Tempe Brennan halottakkal dolgozik, de az élőkért.
Aki ismeri Tempe Brennant, az jól tudja: igazi munkamániás. Most végre vakációzni készül Ryannel, a tengerkék szemű nyomozóhadnaggyal, akivel oly sok bűnügyet oldottak már meg együtt. A nyaralás szokás szerint mégsem akar összejönni. Minden egy ártatlan pikniken kezdődik, ahol Boyd, Tempe exférjének hű ebe, aki egyre nagyobb szakértelemmel túr ki maradványokat a föld alól, rejtélyes medvecsontokra bukkan. Ez önmagában még nem lenne baj, de sajnos emberi kéztőcsontok is kerültek melléjük a szemeteszsákba…
És ahol egy bűnügy van, akad több is. Sziklafalnak csapódik, és lezuhan egy Cessna, pilótája és utasa megég. Kik ők, és milyen sötét titkokat rejtenek a maradványaik? A szálak egyre jobban összekuszálódnak. Tempet azonban nem olyan fából faragták, hogy egy kis nehézség visszariasztaná. Nem ijeszti el a nyomába szegődő, titokzatos Kaszás sem. Pedig lenne oka félelemre, hiszen a Kaszás nemcsak az ő, hanem a lánya életét is fenyegeti…
Az izgalmas nyomozás mellett mindeközben egy párkapcsolat kibontakozásának is tanúi lehetünk ebben a sodró tempójú, bravúrosan szerkesztett regényben. Elegánsan, sallangmentesen, egyedi humorral fűszerezve, ahogyan csak Kathy Reichs tudja.
Jilliane Hoffman: Az utolsó tanú

Miami újra retteg! 
Pedig három éve, a város történetének legnagyobb szabású embervadászata után végre sikerült kézre keríteni a szadista vérengzőt, egy szörnyeteget, aki most a halálsoron várja sorsának beteljesülését. 
Ám a pánik visszatért Miamiba, mert új, rémisztő gyilkos settenkedik a város utcáin. 
Ez a gonosztevő azonban a rendőrséget tette a céltáblájává.
Zsarukat gyilkolnak meg brutális kegyetlenséggel, miközben szolgálatukat teljesítik, és úgy tűnik, hogy a gyilkos, akit csak „Fekete Kabátosként” emlegetnek, még csak most kezdett munkába! Falconetti különleges ügynököt speciális osztag felállításával bízzák meg, mert a rendőröket súlyosan megrázzák a kegyetlen gyilkosságok, és igazságtételt követlenek. 
A helyszíneken talált nyomok alapján a drognak is köze van az esetekhez, és amikor az egyik nagy bandavezér eltűnik, felmerül a szörnyű gyanú: Ebben az ügyben a rendőrségi korrupció is szerepet játszik.
C. J. Townsend államügyész is részt vesz a „rendőrgyilkos” megfékezésében, s egyre-másra kapja a névtelen telefonokat az éjszaka közepén. C. J. azonban arra is rádöbben, hogy mi lehet a valódi ok, csakhogy erről nem beszélhet. Mert az a titok, amiről ő tud, soha nem fedhető fel, nehogy egy őrült szabadlábra kerüljön. 
És a rettegése fokozódik, amikor ráébred arra, hogy ezúttal ő is az üldözöttek között lehet…
Kate Furnivall: Az olasz feleség

Olaszország, 1932 – Mussolini hatalma egyre jobban megerősödik Olaszországban… 
Egy ragyogó őszi reggelen az építész Isabella Berottihoz váratlanul odamegy egy nő, akivel még soha nem találkozott, és rábízza a kislányát, hogy vigyázzon rá egy kis ideig. Vonakodva bár, de Isabella igent mond, ám ez a döntés teljesen felforgatja az életét. Önkéntelenül abba a helyzetbe kerül, hogy meg kell védenie a gyermeket a rá vadászó hatóságoktól. Megismerkedik a karizmatikus fotóssal, Roberto Falcóval, aki társául szegődik egy elképesztő hajszában. Hamarosan rájönnek, hogy az általuk feltárt titkok sokkal bonyolultabbak és veszélyesebbek, mint azt valaha is képzelték volna. 
A márvánnyal burkolt piazza, a kanyargós olasz utcák s Róma csodálatos panorámája szolgál hátterül ennek a lenyűgözően izgalmas és egyben romantikus történelmi műnek. 
Kate Furnivall új regénye megmutatja, hogy néhány ember kitartása, 
hite és becsületessége reményt adhat mindannyiunknak.
Jessie Burton: A babaház úrnője

Mindazt, amit látsz, játéknak veszed.

Amszterdam, 1686. A tizennyolc éves Petronella Oortman a városba érkezését követően elfoglalja helyét dúsgazdag kereskedő férje, Johannes Brandt oldalán. Hamarosan rá kell azonban ébrednie, hogy az élete nem pontosan olyan lesz, mint amilyennek elképzelte, és hogy a Brandt-ház szívfacsaró titkokat rejteget.
Miközben kétségbeesetten igyekszik eligazodni a bonyolult viszonyok között, felbukkan egy titokzatos személy, egy miniatűrkészítő, aki rejtélyes küldeményeivel mintha csak az ő sorsát igyekezne egyengetni.
Jessie Burton a női sors és a szabadságvágy örök témáit járja körül, miközben regényének lapjain megelevenednek a tizenhetedik század végi Amszterdam hétköznapjai.
Jessie Burton 1982-ben született. Első regénye, A babaház úrnője 2014-ben jelent meg, melyet Anglia legnagyobb könyvesbolthálózata, a Waterstones az év könyvévé választott. 2015-ben 31 nyelven jelenik meg a regény. A szerző jelenleg második művén dolgozik.