Könyvbarát Kör // Június I.

 


Nem ​mehetsz vissza, hogy másképp kezdd a múltat, de elindulhatsz előre, hogy másképp fejezd be a jelent.

"E történet magvait több mint húsz esztendeje vetették el. Még középiskolásként kerültem tartósan külföldre, szórakozást és kalandot kerestem, szabadulást az otthoni felügyelettől. Eredetileg Párizsba kívánkoztam, de szüleim elvetették az ötletet, és arra a nyárra inkább a rabbi lányával Izraelbe küldtek. Akkoriban annyira tájékozatlan voltam az ottani helyzetről, hogy azt hittem, a „palesztin” az „izraeli” szinonimája. Hét év múlva, amikor hazatértem az USA-ba, már többet tudtam, mint szerettem volna." (Michelle Cohen Corasanti)

A palesztin Ihmed Hamíd kisfiú korától azzal a tudattal él, hogy semmit sem tehet családja és barátai megmentéséért. Izraeli ellenőrzés alatt álló területen cseperedik föl, egy olyan faluban, ahol mindenki otthona, megélhetése és javai elvesztésétől fél, de leginkább mégis attól, hogy egymást is elveszíthetik. Ihmed tizenkettedik születésnapján ez a félelem valósággá válik: édesapját bebörtönzik, családját megfosztják otthonától és minden vagyonától, szeretett öccse, Abbász pedig a gyűlölet fogságába esik. Ihmednek meg kell találnia a módját, hogy gondoskodhasson övéiről, és jobb jövőt biztosíthasson önmagának. Különleges matematikai tehetsége révén elkerül háború dúlta szülőföldjéről, hogy végül Amerikában olyan életet teremtsen, amilyenről nem is álmodott volna…

A mandulafa elsöprő erővel mesél a szeretet erejéről, a gyűlölet áráról és a jóvátétel lehetőségéről.

Könyvtári katalógus

moly.hu

******************************

Betsy ​és Ty Franklin már régen letettek a gyermekvállalásról. Ty teheneket tenyészt alabamai farmjukon, míg a tehenészet napi ügyeit intéző Betsy mélyre temette magában a közös gyerekről szőtt álmait. Ám amikor művészi ambíciókat dédelgető húga, Jenna lepasszolja nekik lányait – „csak két hétre” –, a gondosan felépített falak omladozni kezdenek.

Miközben a két hét egyre hosszabbra nyúlik a végtelen alabamai nyárban, Betsynek és Tynak alkalmazkodnia kell az új jövevényekhez – és a házukat megtöltő jókedvhez. A forró nyár komisz hurrikánszezont jósol, de az igazi vihar Betsy lelkében dúl – és húgáéban, akinek újraéledő művészi álmait kellene összeegyeztetnie az egyedülálló anyák életével. Az Alabama felé tartó Ingrid hurrikán borzalmas pusztítással fenyegeti Betsy és Ty tehenészetét, de a lélek vihara által ejtett sebekből még ennél is nehezebb felépülni. Vajon képesek lesznek rá?
Lauren K. Denton nagy sikerű regénye a kibeszéletlen családi konfliktusokról és a gyógyulás rögös útjáról mesél.

Könyvtári katalógus

moly.hu

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések