Könyvajánló // Április II.

 


Berg ​Judit első felnőttkönyvének egyik kulcsszereplője, Valentin Kornél rendőr százados mindhiába próbál bizonyítható összefüggést találni két, szinte egyidejű haláleset között, amelyek pedig nyilvánvalóan és bosszantóan egy irányba mutatnak. A nyomozás elakad, s hogy Kornél frusztrációja tovább fokozódjék, felbukkan a fiatal forgatókönyv-írónő, az egyetlen ember, akit a detektív soha többé nem szeretne viszontlátni. Az írónő ugyanis egy évvel korábban, a foglalkozásából fakadó sajátos logikával rájött egy olyan rejtélyes gyilkosság megoldására, amelyet Kornélnak minden igyekezete és szakmai tudása ellenére sem sikerült felderítenie, s ezt a blamázst a nyomozó nemigen tudja megbocsátani. Most sokáig egymástól függetlenül keresik a válaszokat, azután mégis együttműködnek, hogy ebből az esetből ne legyen akta a megoldatlan ügyeket elfektető irattárban.
A pszichológiai szálakkal sűrűn átszőtt krimiben főszerepet játszó nők mintha egyetlen személy különböző életszakaszainak vágyait, törekvéseit, egykori énjeit testesítenék meg. Berg Judit bűnügyi történetbe ágyazva, írói eszközökkel szeretné kijátszani azt a könyörtelen törvényt, hogy minden egyes döntésünkkel szükségképpen minden más utat lezárunk magunk előtt, vagyis újra meg újra szűkítjük egykor végtelennek tetsző világunkat.

Könyvtári katalógus

moly.hu

******************************


Párizs ​erőszakos, városi dzsungelében a francia forradalom elbukott. A városon a könyörtelen királyság és a Csodák Udvaraként ismert, kilenc alvilági Céh uralkodik. Nina Thénardier tehetséges tolvaj Macska, a Tolvajok Céhének tagja, élete a mély sötétség leple alatt elkövetett rablásokból áll. Közben az apja öklét is el kell kerülnie, és vigyáznia kell Ettie-re, naiv, örökbe fogadott húgára. Ettie azonban magára vonja a Tigris figyelmét, aki a Hús Céhének irgalmatlan Ura. Nina ádáz küzdelmet folytat, hogy testvérét biztonságba helyezze, és megmentse a Tigris elől. Küldetése során Nina a város sötét bugyraiból a királyi udvarba is eljut. Közben olyan férfiak szívét ejti rabul, akik még azon az áron is segítenek neki, hogy megszegik a Céhek közötti megállapodást, és ezzel kirobbanthatnak egy Céhek közötti háborút.
Victor Hugo egyik klasszikusa, A nyomorultak találkozik a Hat varjú című regénnyel ebben a letehetetlen, kalandos fantasyban, amelyben egy fiatal tolvaj tudatára ébred, hogy szembe kerül Párizs bűnöző alvilágának vezetőivel.

Könyvtári katalógus

moly.hu

******************************


Hollandia, ​1944. A kamasz Audrey Hepburn a második világháború borzalmai, az éhínség és az apja hiánya elől a balettbe menekül. Szenvedélyévé válik a tánc, de legyengült teste nem teszi lehetővé, hogy prímabalerina legyen. Átütő tehetségére, finom kisugárzására azonban így is felfigyelnek, és pár év alatt a legnagyobb filmsztárok sorába emelkedik, akik közül nemcsak légies alakjával, melegbarna szemével és bájos arcvonásaival tűnik ki, hanem azzal is, hogy valójában mindennél jobban vágyik a nyugalomra és a békés családi életre. Ez azonban csak rövid időszakokra adatik meg neki, hiszen a szerelemben sokáig nincs szerencséje: élete férfijai kihasználják, megcsalják, kizsigerelik, és a nagycsaládról szőtt álmai is szertefoszlanak.

Juliana Weinberg regényét olvasva végigkövethetjük egy mesés színészi pályafutás alakulását, bepillantást nyerhetünk Audrey Hepburn és Hubert de Givenchy legendás barátságába, és együtt szurkolhatunk Audrey-val, hogy végül élete utolsó éveiben megtalálja a szerelmet, valamint azt a hivatást, amely fontosabb még a színészetnél is.

Könyvtári katalógus

moly.hu

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések