Mary Higgins Clark: Téged nem lehet elfelejteni

A The New York Times No. 1 bestsellerében egy manhattani baleseti sebészt a kisfia szeme láttára ölnek meg egy játszótéren. Öt év elteltével a gyilkos még mindig szabadlábon van 
Amikor Laurie Moran férjét brutálisan meggyilkolták, csak a hároméves Timmy látta az édesapja gyilkosának arcát. Az átható kék szempár még öt évvel később is kísérti álmában Timmyt. 
Laurie-t még nagyobb félelem nyomasztja a gyilkos fenyegetése, amelyet odakiáltott a fiának, miközben elmenekült a helyszínről: Mondd meg anyádnak, ő lesz a következő, utána pedig te jössz 
És az asszonynak most ismét gyilkossággal van dolga, ezúttal egy megtörtént, de megoldatlan bűnügyekkel foglalkozó tévésorozat producereként. 
A sorozat első részében egy nő húsz évvel korábbi, felderítetlenül maradt meggyilkolása a téma. Az élénk társasági életet élő asszonyt a friss diplomás lánya tiszteletére rendezett gála után megfojtva találták az ágyában. A nagy port kavaró gyilkosság országszerte szerepelt a hírekben, így Laurie biztos benne, hogy az ügy a maga pazar környezetében és az akkori éjszaka vendégeinek közreműködésével sikerre viszi majd a műsort. Ám amikor megkezdik a forgatást Betsy azóta elhidegült barátaival, világossá válik, hogy valamennyiüknek titkai vannak kinek kisebbek, kinek nagyobbak.
És közben rájövünk, hogy az átható kék szempár még mindig figyel.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések