Erica Bauermeister: Tedd meg magadért

Egy újabb felejthetetlen történet az életről, a szeretetről és a barátság erejéről az „Ízek életre-halálra” sikerszerzőjétől.
Kate ünnepi vacsorára várja a barátnőit seattle-i otthonába. Most először gyűlnek össze mindannyian azóta, hogy meggyógyult súlyos betegségéből. Az öröm pillanataiban a vendégei felvetik, hogy valami őrültséggel kellene megünnepelnie az újraszületését, s rábeszélik, menjen el arra a vadvízi evezős túrára a Grand Canyonba, amit a lánya nézett ki kettejüknek. 
Kate beleegyezik, de csak azzal a feltétellel, ha az elkövetkező egy évben a többiek is megtesznek valamit, ami új, nehéz vagy ijesztő; és ők sem választhatják meg a saját feladatukat, ő fogja kijelölni mindegyiküknek. A barátnők attól tartanak, hogy Kate például hegyet mászni küldi el őket, ám az általa kiosztott feladatok ugyanolyan visszafogottak és meglepőek, mint az asszony maga. A személyre szabott, látszólag teljesen hétköznapi tevékenységek – kenyérsütés, kertrendezés, könyvselejtezés, utazás, tetováltatás és gyalogtúra – nem fizikai, sokkal inkább lelki próbatételt jelentenek, mert általuk szembe kell nézniük a saját félelmeikkel, tévhiteikkel, gyengeségeikkel. 
A melegséggel, humorral és bölcsességgel átszőtt könyv az életigenlésről szól és a lélek mélyére hatol.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések